A helyi kommunikáció III.

Bevezetés:

A közéleti kommunikáció örökzöld témánk lehet, számtalan lehetőséggel, tanulnivalóval.

Észrevételeinkkel igyekszünk magunkat és másokat is még jobban felkészíteni az egyes helyzetek helyes értékelésére, az esetleges konfliktusok kezelésére, amit néhányan szinte természetes módon próbálnak félreértelmezni.

Egyik posztunkra olyan reakció érkezett, ami miatt néhány folyamatban levő témát ideiglenesen félretéve, ismét csak arra kell kitérnünk, hogy miképp is működik a helyi információáramlás, abból mi mit látunk.

I.                   A „hátsó gondolatok” működése:

Kezdjük ama bizonyos „rosszindulat” feltételezésével. Mi támasztja ezt alá? Pusztán annyi, hogy olyan dokumentumot teszünk közzé, amikkel kapcsolatban némi magyarázatra lehet szükség, és ezeket a magyarázatokat nem keressük meg előre.

Nos, ez nem feltétlenül a mi dolgunk. Mi annyit tehetünk, hogy a lehetőségét megadtuk eddig is, hogy ezek a magyarázatok nyilvánosságra kerüljenek, ha nem megfelelően él valaki a lehetőséggel, arról nem igazán tehetünk.

Az sem világos még mindig a sok zavaros reakcióból, hogy a köz helyi hivatalos apparátusa a közösség pénzéből gazdálkodik, megélhetésüket az adófizetők finanszírozzák, így természetes következmény az is, ha egy kicsit jobban odafigyelhetnek arra, hogy mi is történik a köz eszközeivel.

Sajnálatos módon, néhányan még mindig hajlamosak úgy kezelni a közszolgálatot, mintha az valamiféle társadalmi munka lenne, pedig nem az, hanem az ilyen területen dolgozók is épp úgy a fizetésükért és egyéb juttatásokért dolgoznak, mint bárki más, így elvárások is lehetnek velük szemben még akkor is, ha ez nem feltétlenül tetszik mindenkinek.

Ha bármilyen közérdekű problémát felvetünk, az csak rosszindulatot jelenthet?

Az sokkal inkább ez a kategória, amikor valaki megpróbál arra célozgatni, hogy milyen személyes visszaélésről tudhatna, ha figyelne. Ismét csak arra tudunk visszatérni, hogy mi nem a közösség pénzét használjuk fel, így „visszaélni” is kissé nehezebben tudnánk bármivel. Akár említhetnénk a klasszikus elvet, hogy „minden ember magából indul ki”, de természetesen mi nem teszünk ilyet.

II.                 Írásban, vagy szóban?

Aki az internet használata korában arról beszél, hogy a személyes találkozás az egyszerűbb, az vagy írni nem tud, vagy a rendszer működésének az alapjait nem érti.

Mindennél bonyolultabb megoldás az, amikor időpontot kell egyeztetni, akkorra személyesen elmenni egy adott helyre, hangfelvételt készíteni, azt leírni, a nyilatkozóval újraegyeztetni. Mindezt úgy kéne tenni, hogy természetesen mi járjunk utána mindennek, alkalmazkodjunk, és mindennek valamennyi gondját, költségét vállaljuk magunkra. Ismét megemlíthetnénk, mi nem a közösség pénzén szórakozunk másokkal, de azt is hozzátehetjük, hogy az írásbeliségnek van egy fontos következménye: Egy nyilvános írásnál nincs mód az eseményeket meg nem történtté tenni, míg a négyszemközti beszélgetések tartalmát könnyedén meg lehet tagadni. –Kétségtelenül kellemetlen dolog.

III.              Tartalom:

Nézzünk a bennünket „támadó” szövegben egy részletet:

 „viták és érvelések helyett inkább konkrét tevékenységgel töltöm az időm”

Szép részlet, ha csak ezt a részletet ragadjuk ki, azonban a teljes tartalommal már akadnak bajok. A felvetett téma nagyjából másfél mondattal megválaszolható lett volna, ha van értelmes válasz. Ha nincs ilyen, akkor jöhet az önzetlen munka, a problémák összetettségének, no meg a személyes önzetlen és túlzott tehervállalásnak az ecsetelése.

Így valóban nincs értelme írni, de megszólalni sem, hiszen az előadott oldalnyi monológnak nem sok köze van a felvetett problémához, ami amúgy is csak véletlenül került az utunkba, és valószínűleg egyszerű kérdésről lenne szó. A valódi baj az, hogy nem önmagában álló a gond, hanem néhány apróság folyamatosan halmozódik, aminek eredményeként az illetékes válaszadók még a legegyszerűbb nyilvános választól is csak rettegni tudnak, hiszen az már számon kérhető lehet, és ki tudja, az igazsága meddig terjed, ha egyszer a valóságot elfedni szeretnénk.

Mindenkinek megadatott a gondolkodás szabadsága, az csak egy apró lépés, ha valaki azt nyilvánosan is meri vállalni, viszont a valós gondolatok hiánya, és a megtévesztésre épülő kommunikáció kísérlete ebben a környezetben már nem működik teljes hatékonysággal.

IV.              Őszinteség, megbízhatóság, megalapozottság:

Elég régóta teszünk közzé gondolatokat ahhoz, hogy ilyen téren már ne nagyon legyen szükség magyarázkodásra.

A mi „múltunk” a közéleti kommunikáció a közélet terén végigkövethető elég hosszú időszakon keresztül, ha túl durva tévedéseink lennének, már rég nem érdekelné a kutyát sem, hogy mivel is foglalkozunk.

Most nézzük azt, aki tücsköt-bogarat képes összehordani rólunk, még megfejelve némi burkolt fenyegetéssel is, ami viszont már a nagy nyilvánosság előtti rágalmazás határait is feszegeti, ami ugyebár nem csak erkölcstelen, hanem büntetendő is:

Múlt év júniusában megszületett a „szemfüles falujárók” elnevezés egy szintén törmelékes téma kapcsán, ahol az előzetes megnyilatkozásokkal ellentétben, a mi lekicsinylésünk mellett, teljes tudatlanságot sikerült imitálni.

Mindez csak „előjáték”, hiszen augusztusban valóban kaptunk egy levelet, ami a kapcsolatfelvétel szándékára utalt. A dolog rendben is lehetett volna, ha az előzetes megszólalás és egyéb információk nem adnak mindennek egy kicsit érdekesebb színezetet.

Ilyen „előélet” mellett eljátszani a „konstruktív partnert” ügyes próbálkozás, de ahhoz, hogy komolyan vehető legyen, még szükséges egy kis erőlködés.

V.                Következtetések:

Beszédnek van értelme, de csak akkor, ha az valóban a kommunikáció javítását szolgálja, amíg erősen gyanítható, hogy egyszerűen csak a gondok elkenése a megoldandó problémája a „másik félnek”, addig számunkra az írásbeliség jelenti az egyetlen követhető utat.

A célozgatások, felesleges kalandozás, elkövetett hibák valóban azt eredményezték, hogy ismét más témával kellett foglalkoznunk, pedig jó lett volna más vonalon előrelépni. Mondjuk, a településfejlesztés koncepcióiban is rejlenek még bőven lehetőségek, és sajnos abban is akadhat olyan, ami nem feltétlenül fog tetszeni mindenkinek.

Végül még egy megjegyzés: Hosszú volt a szöveg, meg aztán „kevés az időnk”, de ha bárki le tud szűrni bármi hasznosat belőle, akkor megérte, csak marad még mindig egy fontos kérdés: Mit szabad észrevennünk?